Nyári Sporttábor

Nyári Tábor 2023-ban is a NYÉKI IMRE (Kondorosi) USZODÁBAN!!!

Szeretettel várunk nyári sport táborukba minden gyermeket 4-15 éves korig, úszástudástól függetlenül!

A táborban az újbudai csalàdoknak kedvezményt biztosítunk az Újbudai Önkormányzattal és az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft együttmükődésével.

A nyári táborozás sajátos adottságai révén egy táboron belül lehetőség nyílik több sportág űzésére és programra úgymint: strandröplabda, kosárlabda (fedett csarnokban is), foci, asztalitenisz, tollas, vízilabda, strandolás.

Ezenfelül kreatív foglalkozásokkal, vetélkedőkkel, Olimpiai - és Világbajnokok találkozásával színesítjük a programunkat.

A nyári táborozás alatt minden oktatás, program szakedzők (úszás oktatók), pedagógusok, óvodapedagógusok bevonásával, foglalkoztatásával történik.

Mindennap úszás oktatást tartunk, igény esetén naponta kétszer is. (Ezt jelezniük szükséges a befizetés során.)

Napi három étkezést biztosítunk (tízórai, ebéd, uzsonna), melynél speciális és egészségügyi szempontból kiemelten probáljuk az étrendet összeállitani. Speciális éttrendre (pl. laktóz érzékenység, cukorbetegség, stb.) is lehetőség van, mely igényeket a jelentkezésnél előre kell jelezni!


Jelentkezési lap letöltéséhez kérem klikkeljen itt.
Szülői beleegyezéshez kérem klikkeljen itt.

Befizetésekkel kapcsolatban:

2023.05.02.-2023.06.17. 15:00 – 19 óra között, főbejárat melletti irodában.

2023.06.20.- 2023.08.12. 7:30 – 16:30 óra között, főbejárat melletti irodában.

További információt kérhetnek: 06 30 367 7920 (15:00-19:00 óra között)

  • Befizetések 2023.05.02.-től lehetségesek, a jelentkezési lap, és szülői beleegyezés kitöltésével és a befizetéssel.
  • Minden turnusra már lehet jelentkezni.
  • Befizetett turnus esetén a lemondás a turnus kezdeti időpontját megelőző héten szerdáig lehetséges. Ilyenkor más turnusra van mód áttetetni a táborozás időpontját, de pénz visszaadására nincs mód. Megkezdett tábor időpontokat sajnos nincs mód másik időpontokra áttetetni, ha bármilyen okból kifolyólag megszakad a táborban való részvétel.
2023 nyári árlista
Teljes ár: 44.000 Ft/ hét/ fő
Kedvezményes ár kerületi családoknak: 41.000 Ft/hét/fő
Kedvezményes ár testvérpároknak: 40.000 Ft/hét/fő
Hátrányos helyzetű családok: 17.900 Ft/hét/fő
Törptábor teljes ár: 44.000 Ft/hét/fő
Törptábor (kerületi óvodásoknak): 38.000 Ft/hét/fő
Az ár tartalmazza az egész napos ellátás is: tízórait, meleg ebédet és az uzsonnát./A STAR SPORTAKADÉMIA és Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft., közösen együtt működve biztosítja a kedvezményes árakat a kerületi családoknak, testvérpároknak és hátrányos helyzetű családoknak. /


Nyári tábor turnus időpontok
június 19 - június 23.
június 26 - június 30.
július 3 - július 7.
július 10.- július 14.
július 17. – július 21.
július 24. – július 28.
július 31. – auguszus 4.
auguszus 7. – auguszus 11.


Nyári törptábor turnus időpontok
július 3 - július 7.
július 10.- július 14.
július 17. – július 21.
július 24. – július 28.
július 31. – auguszus 4.

Minden hétköznap reggel 8:00-tól – délután 16:00 óráig
(16:00 óráig tudunk felügyeletet biztosítani, 16:00 óra után felügyeleti dij ellenében tudunk a szülő érkezéséig felügyeletet biztosítani! Ezt számla ellenében a táborvezetőnél kell befizetni).

Szükséges felszerelés:

  • Úszáshoz: napi két fürdőruha, úszósapka, úszószemüveg, törölköző, papucs, naptej, poliform matrac (délutáni pihenéshez, vagy tornázáshoz)
  • További sportokhoz: sportcipő, zokni, póló, rövidnadrág (rossz idő esetén melegítő)
  • Ásványvizet a nap folyamán biztosítunk, de kulacsot, flakont hozzanak magukkal!
  • Sportfelszereléseket a Star Sportakadémia biztosít.
Napi program

7.30 - 8.30
Megérkezés a XI kerület, Nyéki Imre uszodába az előtérbe, 1116 Kondorosi út 14. (vagy a Petőfi Általános Iskola előterébe)
8.30 – 9.00 Gimnasztika, labdás játék az udvaron, vagy a csarnokban
9.00 – 10.00 Úszás oktatás (úszás tudásnak megfelelően)
10.00 – 10.15 Tízórai
10.15 – 12.15 Időjárástól függően, strandolás, sportjátékok (foci, kosárlabda, asztalitenisz, tollaslabda, kreatív foglalkozások) Tanári felügyelettel! Rossz idő esetén is fedett helyen, csarnokban, termekben tudjuk a sportolást biztosítani.
12.30 – 13.30 Ebéd
13.30 – 14.30 Csendes pihenő, alvás a tornacsarnokban
14.30 – 15.30 Vezetett foglalkozások (minden nap más: kosárlabda, foci) / vagy 2. úszás oktatás / vagy vízilabda
15.30 – Uzsonna, készülődés a hazamenetelre!
StarSport Akademia nyari tabor

Elérhetőség:

Telefon:
06 30 367 7920
Elérhető minden hétköznap 15:00 - 19:00 óra között!
sportakademia@starsportakademia.com
StarSportAkademia Facebook oldal

Táborozás feltételei:

Időpontok:
2023.06.20.-2023.08.12.
Minden héten, hétköznapokon!
7:30 – 16:30 óráig
Gyerekeket 7:30 és 8:45 között lehet hozni, délután késés esetén 17:00 óráig tudunk felügyeletet biztosítani.